A "Vízi Csillag" Program
Speciális, vízi lazító és fejlesztő foglalkozás,
sérült gyermekek és szüleik részére
A „Vízi Csillag program” egy a halmozottan fogyatékos gyermekek és szüleik részére kialakított, speciális, hidroterápiás foglalkozás, mely amellett, hogy segíti a gyermekek fizikai állapotának javítását, mozgásfejlesztését, pszichésen is pozitív hatással van a gyermekekre és családtagjaikra egyaránt.
A programban résztvevő szülők hatékony mozgás-és masszázsfogásokat tanulhatnak, amit a mindennapi életben is alkalmazni tudnak majd, gyermekük átmozgatására, ellazítására. A program során tudatosan foglalkozunk a kóros reflexek gátlásával, a helyes légzés elsajátításával, átmozgatjuk a testet és olyan komplex gyakorlatokat alkalmazunk, ahol a gyermekek testtudata, egyensúlyérzéke is fejlődik. A mozgás is könnyebbé és felszabadultabbá válik a vízben.
A program segíti továbbá a nonverbális kommunikációt és szeretetteli, tudatos figyelmet és kapcsolódást gyermekükkel, egy olyan közegben, melyben testünk könnyebbé válik, felszabadul, a hétköznapi terhek, stresszek oldódnak. A gyerekek nyugodtabbak, felszabadultabbak, kommunikatívabbak lesznek a tanfolyam során, az éjszakai alvás, pihenés minősége is javul.
Az órákon komplex módon használjuk a mozgás és a víz számos, gyógyító hatását, kombinálva a többi érzékszerv által kapott pozitív ingerekkel, mint az illatok, illetve a hang, zene-és rezgésterápia.
A program alapmozdulatait a családok fokozatosan sajátíthatják el a tanfolyam során. A terápia részét képezi egy speciálisan, erre a célra kifejlesztett, vízi párna ("Rája-párna") használata is, mely kiszélesíti terápia hatásait.
Az órák 45 percesek. Egy tanfolyam átl. 8 alkalomból áll.
Az órák lépcsőzetesen egymásra épülnek, az első tanfolyamot követően, további tanfolyamok indulnak, ahol a gyakorlati anyag is változik. Egy tanfolyamon 6 szülő-gyermek páros tud részt venni.
Minden szülő- gyermek párost szeretettel várunk a tanfolyamon!
ÚJDONSÁG!!!
EGYEDÜLÁLLÓ Program Magyarországon, Hidroterápiás, Fejlesztő Táboraink elérhetők, érdeklődjetek emailben, telefonon(:!